Vállalkozásunk, családi vállalkozásként működik, mely 1994. óta folytat tevékenységet az építőipar területén. Ez alatt többször átalakultunk, formálódtunk, az olykor meglehetősen viharos és szélsőséges hazai piac tengerében.
Kezdetben csak kivitelezési munkákat végeztünk, melyet az évek folyamán ingatlanberuházói tevékenységgel, tervezői és egyéb mérnöki szolgáltatásokkal is bővítettünk. Fő profilunk a magasépítés, de a mélyépítés szakterületén is jártasak vagyunk. Munkánk során számtalan épületet terveztünk, építettünk, melyek között szerepel: lakóház, családi ház, ikerház, társasház, acélvázas csarnok, ipari épület, mezőgazdasági épület, magtár, terménytároló, raktár, vendéglátó épület, vendégház, szórakoztató központ, sportlétesítmény, áruház, üzletház, mélygarázs, út és közmű hálózat, melyekről a referenciáink között képeket is talál.
Munkánk során fontosnak tartjuk a pontos és minőségi munkavégzést. Az ésszerű határidők betartását, melynek teljesítése a filozófiánk szerint soha nem mehet a minőség rovására. A kivitelezés folyamán mindig igyekszünk kielégíteni a sokszor változó építtetői igényeket, szakmai támaszt nyújtunk és alternatívákat adunk az építkezés közben felmerülő műszaki kérdésekre, a funkcionalitás és az élhetőség szoros szem előtt tartása mellett. Gyakran szoktuk mondani, hogy az épületet nem 1-2 évre készítjük, hanem egy egész életre, melyet unokáink is használni fognak. Ezért fontos, hogy jól átgondolt tervezés után, minőségi építőanyagokból, precíz és szakszerű kivitelezéssel szülessen meg az a produktum, melyben az építtető hosszú időn át örömét leli majd.
Tervezés, felelős műszaki vezetés
Vállajuk épületek teljes körű tervezését, generáltervezését, (beleértve az építészeti, tartószerkezeti/statikai, épületgépészeti, épületvillamossági) engedélyezési és kiviteli tervek készítését, továbbá a kivitelezések felelős műszaki vezetését.
A tervezés során elvégezzük a hatósági és szakhatósági, egyeztetéseket, megkíméljük Önt a hivatali-földhivatali sorban állásoktól, egyeztetünk a közműszolgáltatókkal, szükség esetén talajmechanikai vizsgálatot készíttetünk, földmérést végeztetünk, és természetesen folyamatos kommunikációt tartunk fent Önnel, mint építtetővel, a tökéletes épület tervének megszületése érdekében.
Generálkivitelezés
Vállaljuk épületek generál kivitelezését, a családi házaktól az ipari épületekig. A megvalósulás során a különböző szakiparok megfelelő összehangolásával és a munkafázisok folyamatos visszaellenőrzésével törekszünk megteremteni a tökéletes épületet.